Márk

2024 nyarán csatlakoztam a brigádhoz, főállásban pedig banki ügyintézőként dolgozom, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy egész nap emberekkel kell beszélnem, amit persze cseppet sem bánok. Örökmozgó típusnak tartom magam, nincs egy unalmas pillanat sem az életemben, mindig találok valami elfoglaltságot, amivel le tudom magam kötni. Legyen szó utazásról, főzésről, filmnézésről, focimeccsek megtekintéséről, olvasásról, zenehallgatásról, rajzolásról vagy éppen az állataimmal való játékról. 🙂

Klasszikus vagy tematikus?

Mindkettőnek megvan a maga szépsége, de inkább a klasszikus kvízek felé húz a szívem. Egy klasszikus kvízen tényleg bármi megtörténhet, bármilyen témák, kérdések előbukkanhatnak, míg tematikus kvíz esetében jóval szűkebb keretek közé vannak szorítva a lehetőségek.

Melyik a kedvenc témaköröd/tematikád?

Futball- és filmrajongó emberként adja magát, hogy a sportos, illetve a filmes kvízek állnak hozzám legközelebb. Alapvetően egy nyitott gondolkodású, kíváncsi embernek tartom magam, és eddig még nem volt olyan kvízestem, aminek a témáját ne élveztem volna, vagy ne tudtam volna elsajátítani.

Három szó, amit szeretsz kiejteni:

burkolat, tabella, plakát

Ismerd meg a csapat többi tagját!